Ady Endre: Jégpályán

Ismerd vers felett.

Most ez a nagy, idegen, Virágtalan város.

Ady Endre: Jégpályán

A setét bolt nagy üvegablakán Figyelt ki, s keskeny öklére könyöklött, Néztem e teltszárú, lágyzáru öklöt, S éreztem: messze-messze ül e lány, S tudtam: nincsen számomra mosolya S a bánat halkan így szólt hozzám: Látod? Ezt is lelked karjával átkaroltad, S ez is, ha fáradt fővel ébredsz holnap, Bús viziód lesz, s sírni fogsz, hogy áldott Keze homlokod nem éri soha Ne nézd tovább, beteg vággyal ne nézd őt, Aki másért olyan szép, nem teérted, Hisz maholnap elfárad ifju térded, S gyakran ismerd vers felett már kezedre nehéz főd: Nem vár öröm, ha eddig elmulasztád Hiába már, ha olykor vad vágy ver föl, Hinned: itat még borával az élet, S hogy papjaként, ki nem tud bút, se kételyt, Te is, dalodból, mint aranykehelyből Osztod még áhitattal szent malasztját Ökrei a barázdát lomhán vonták, Mint egykedvű évek ismerd vers felett arcredőt S szívemben akkor halkan arcra dőlt A méla bánat, s kék kösöntyűs kontyát Megbontva, sírt a sűrüdő setétben Szeresd, mert sok setét sorod érte sziven, S mert egykor, úgy beszélik, ült a térdeiden, S látta fénylő szeme húszévesnek az orcád.

Most is úgy hódol lelke, oly szeliden s oly mélyen, Mint amaz ismerd vers felett hajták szép térdöket a földig, Kik ámulón figyelték az Úr komoly szemöldit Ama bibliabéli, hegyibeszédes éjen Csodállak, aki jöttél e víg Kánába, s készítsz Setét, erős bort nékünk könnyeid szent vizéből, S áldlak, mert újra zengő s ámbrás csókod izétől Ajka ama holt lyánynak, ki ismerd vers felett magyar Poézis, Áldlak, mert csodát mívelsz Áldlak, mivel szilaj vagy s szelíd, mint ama Másik, Kinek kemény kezétől a templomi kufár-had Üvölt vala Áldlak, mert engem is, ki halkan s meghatottan Szólok hozzád, a lelked, ó, hányszor megvigasztalt, Ha súlyos térdeim vonszoltam, és ismerd vers felett aszfalt Furcsán kongott Elébed szőke szűzet ma százat ismerd vers felett, Kiknek fiatal ajka zengőbb szavakra nyíl fel, S kiknek meghajló törzse szebb alázattal ível, Mint szóm s e könyvrehajló, bús férfiú-derék.

  1. Стратмор продолжал: - Несколько раз Танкадо публично называл имя своего партнера.
  2. Все десять присутствовавших при этом человек в напряженном ожидании молчали, когда вдруг заработавший принтер выдал им открытый текст: шифр был взломан.

Ma, ó, áldott költője a vérnek és aranynak, Fáj, hogy csendes dalos vagyok, s hogy nemzetem Kemény fiai közt hirdetlek félszegen, Félénk apostola az én erős uramnak De lásd, ős Debrecenben él, s kora-ősz már s roskadt Egy szobrász, kit szerettél, s ki nagyokat akart ott, És akit meg se láttak, bár választott magyar volt, S ki estve, szomorún most nagyokat borozgat: Az ő fia vagyok, az ő vére és teste, S tört lelke jut eszembe, míg könnyel hirdetem Te tört lelked nagyságát s míg érzem: int nekem, S ismerd vers felett rám is egy jövendő, szomorú, boros este Egykedvűn bámulom Ó, hűsítsd, éji lágy lég, asztalra csüggedő főm!

Hadd higgyem: simogatva anyuska ül ma itten, Kinek érintésétől halkan billent s szelíden Fiatal térdei felé remegő bölcsőm Kimegyek, s a párás parti kertet Remegő térddel járom, s a nyúlt folyó-szalag S minden, szegény szememben, a roppant hold alatt Torz óriássá puffad, s bús szimbólummá dermed: Istenem, kik ezek? S ki tudja ama békés bárkák nyugalma nyitját, Mik bizton elballagnak az örvények felett? S e rajban tóduló emlékek mit akarnak?

halle saale tudják

Mért jár eszemben egyre a kenetes, vén kántor: "Fiaim, gyáva volt még ő is, a másként bátor Deák Brutus, mikor beléje dőlt a kardnak S egyszerre eltünődöm: ha most holtan elesném? Egy asszony kellene Ó, boldog bágyadás A tavon víg nők mennek csónak-útra, Arcuk csiklándja ismerd vers felett szél, A blúzokon kecses redőt nyom ujja, S csipkéiket hevült nyakukra fújva Hajló füvek közt halkan erre tér, S nedves szájjal megcsókol csendesen Áldott derű!

Ó, simogasson illatos kezed S áltass, hogy a jövő csodákat hoz még, S mely bánatok közé temetkezett, Hordozd meg szép álmok közt lelkemet, Mint béna aggot hord könnyü toló-szék Napfényes fák alatt, csendben, szelíden Ó, most, míg minden búm ernyedten elhal, Mutass, csendes derű!

Hisz az örök törvény a szörnyü alkonyt Ma is elhozza, s nézem majd leverten A csendes házakon a puszta balkont, S míg elhagyott utcákon halkan elkong Léptem, a bú tükrére hajlik lelkem, Mint csonka tönk ferdül az éji tóra Bús rableány!

Kosárba rakom Leírás Az észak-amerikai indián költészetről az embernek általában nem a modern irodalom ugrik be először, holott a modern amerikai irodalom igen jelentős szegmensét alkotja immár évtizedek óta. Az indián költők java napjainkban angolul ír, de művészetük sajátos jellegét, hangját ez nem veszi el. Épp ellenkezőleg: az észak-amerikai indián irodalom a Ez a költészet több évszázados hagyományokra épít.

Néma volt s elhagyott volt a kis szobában minden, S a fakó aranyszínü alkonyatban, Mint beteg princ a díszes, halk fogatban, Lankadt illatok nyujtóztak szelíden. Fogyatékkal élők társkereső vetkőzött a szőke némber, s búsongva néztem, Milyen unott s hideg a karja mozdulása, S lelkem hervadt kertjében bús gondolatok hársa Zizzent meg csendesen, ősziesen s setéten.

Nézd, szólottam magamhoz, mily zölden s haloványon Csillog e nő szeme az estben Egykedvű és fakó jelzőlámpás ez élted Komor sínjei közt egy sötét állomáson Ó, lesz-e állomás, hol szebb fény s jobb melegség Fogadjon, feleség és boldog vacsora? Vagy szörnyü kóborlásod már nem szünik soha?

S csak ily pihenők várnak, bús kéj s mérgezett esték?

keres egy nőt online

S könnytelen, megsirattam a petyhüdt nyoszolyán A régi-régi percet, mikor még nem volt mindez, S még úgy nyúltam a kéjért, mint vertarany kilincshez A csodarejtő élet zárt, titkos kapuján Ó, most buja mosollyal ismerd vers felett epedve nyújtja ki Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán, Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyúlván, Remegnek parfümös és puha ujjai; S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden, Ismerd vers felett táncol előttem szűzen singles torgau mezítlen a jövő, Fényes lombok illatja, társkereső a facebook- on arany füstölő Gőze, úgy részegít, ismerd vers felett nehéz főm félrebillen S egyszerre Aztán ennek is vége És hanyatt terülök a fűben, s csendesen Tünődöm: van-e még az éj tág tengerében Oly nyomorú sziget, mely oly búsan s setéten Borong az ég felé, mint most fáradt fejem?

Ó, van-e még hegy háta oly kincsrejtőn is árva, Mint dombos homlokom, s csillognak-e tavak, Mik finom szépségeknek tükröt úgy tartanak, S mégis oly szomorúak, mint mély szemeim párja?

  • Pozitív állításokat társkereső
  •  Офицер хотел доставить его в госпиталь, но канадец был вне себя от ярости, сказав, что скорее пойдет в Канаду пешком, чем еще раз сядет на мотоцикл.
  • «Следопыт» задерживается.
  • Он вырвался оттуда.

ESTI KÖNNYEK Lehunytam a szemem, s jaj, az ő arcát láttam, Jaj, az ő testét láttam szűz ágya tiszta vásznán, S csodáltam mélyen és szelíden és paráznán, S úgy jajdult el szivemben vérző, ledöfött vágyam, Oly búsan s elvetetten, mint harc után a tarlón Az átszúrt katona, ki zsibbadó fejét A hűvös földbe gyúrja, s szegény, pihenne még Távol babája mellett, s csókolná vállát forrón. S egyszerre felzokogtam, és lüktető fejem Betegen s árván bújt meg ijedt tenyereimben, S ők, mint gondos nővérek puhán s ismerd vers felett szelíden Simogattak sokáig, s remegtek csöndesen Éjfél lett lassan S aludni készülődtem, s úgy nyújtózott karom, Mint ólom-Krisztus karja elvadult út keresztjén, És elgyötört orcámat lassan aláeresztém, S az "elvégeztetett" vonaglott ajkamon Karszékemet tárt ablakomhoz húzom, S az egyszerű utcát csodálva nézem, A satnya fák ragyognak künn merészen, S mily lágy vonal feszül sok olcsó blúzon Meghitt akkor minden vén, unt dolog, S miket árván szoktam bámulni este, Szelíd s kecses otthonná bújnak egybe A félszeg és szegényes bútorok.

  • Vers - idézetek
  • Nyakam feletti kerekdedségből kipattanó kusza gondolatok: Mielőtt | Bullet journal, Journal
  • Muszlim találkozás komoly hely
  • Dsida Jenő élete és költészete A költő
  • Джабба повернулся и изумленно посмотрел на .
  •  Чтобы вы меня убили.

S mint finom ujjú szobrász élveteg Gyúr illatos viaszból furcsa aktot, A lelkem lomhán és bizarrul alkot Filigrán és buja reményeket.

Fülem egy messzi nő halk szavát hallja, S tenyerem, míg a szék karját becézi, Az ő remegő kézfogását érzi, S tudom: most szép zárt ajkam bús vonalja. Az ábránd egyre fantasztikusabb, S egyszerre fölrémlik, mily kúsza s dőre S fejem álmos mosollyal dől előre, S számból kihull a hűlt szivarcsutak

egységes jennersdorf