Mi két menyasszony
Tartalom
Népszerű idézetek
Élt Szolnokon egy özvegyasszony két szép leányával; Rózsa volt az egyik, a másik Anikó. Feketében járt az özvegyasszony, rózsaszínben jártak leányai.
Tíz év óta volt özvegy az asszony, tíz év óta hordta gyászruháját; két év óta volt a két szép leány menyasszony, két év óta hordta jegygyűrűjét. Az özvegy napról napra aggott, fogyatkozott, közeledett férje sírja felé; a két szép leány napról napra szépült és vidámult, közeledve a menyegzője felé.
Katona volt mindkettő kedvese.
A két menyasszony
Derék jó, hű fiak. Messze jártak sivatag külföldön, mégis minden hóban érkezett levelük váró mátkáikhoz, tele reményekkel, tele szerelemmel. Most két hónap múlt el egymás után, hogy semmi tudósítás nem érkezett rólok.
Bizonyosan maguk fognak jőni, gondolák a szép menyasszonyok, s megnyugodtak benne. Csikorgó hideg volt.
Esztendő utolsó napja. Az emberek ilyenkor otthon szoktak ülni, templomba járnak, megköszönik a napok urának az elvett évet s áldást kérnek az ismét jövőre. Estenden beülnek meleg szobáikba, mulatnak, beszélgetnek, kártyáznak, éjfélig eltelik bizalmas tréfa közt az idő, s az macska ember találkozik óraütést az új esztendőben üdvözlő pohárcsendülés köszönti fel Nem a hálaadás, az ádáz rémület ünnepe volt az.
Két menyasszony [eKönyv: epub, mobi]
Egész nap, egész éjjel szakadatlanul hallatszék a jövő és távozó gőzmozdonyok zúgása, fütyölése. A pályaudvarban rendetlen időközökben érkező vonatok álltak meg, tömve-tömve emberekkel, kik rémült kétséges arcokkal szálltak ki a vagonokból, összefagyva, elkényszeredve s nem tudva merre társkereső iroda üzleti szeretettel az ismeretlen, túltömött városban.
Hátrább nehéz málhás szekerekből hánytak le mindenféle uratlan jószágot, mikért senki sem volt felelős. Turkált közte boldog-boldogtalan, keresve eltévedt holmijét.
Még hátrább, födetlen mi két menyasszony nagy nehézágyúkat lehete látni, otthagyva az út közepén, összevissza döntögetett ládákat, az ország pecsétjével záraikon, ruhakelméket, fegyvereket, hordókat s más egyéb, a gondviselés őrködésére bízott tárgyakat. És újra meg újra jöttek a dübörgő, fütyülő vonatok, hozva összefagyott, összeéhezett népet, a már ottlevők odatódultak a kiszállókhoz.
Soknak volt valakije, akit várt, és összefutva minden szekeret, nem talált rá, s búsan nézett újra a másik vonat elé. Kardos, nehézkes emberek szálltak ki, beburkolva, deresen, zúzmarásan, reszkető, fázó nők, szepegő kisfiaikat vonva kezeiknél fogva, az ottlevők az érkezőket, ezek amazokat ostromlák kérdésekkel, száz kérdésre egy válasz.
A 19— Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt.
Olykor az egész vonat csak katonákat hozott, kik éh és fagy közepett vad harci dalt énekeltek a rohanó vaskocsi mennydörgése mellett. Az emberek összevissza futkostak.
Legjobb ismerősök észre sem vették mi két menyasszony, tulajdon bajukkal levén elfoglalva, a nagy dúlt tömegben mindenki magára volt hagyva, senki sem segített egymásnak. Benn a városban azalatt házról házra jártak az újan érkezők, szállást és meleget kérve a náloknál szomorúbb gazdáktól.
Kényelmes nagyurak, kiknek egy palota alig volt elég máskor, jól érzék magukat egy-egy nádas hajlék földes szobájában. Régi ellenségek, kik egy országban nem fértek el egymástól, most összetörődve lapultak meg egymással egy szobában, s finnyás úrhölgyek köszönettel fogadák a fekhelyet, mit idegen férfi engedett át nekik, míg magának a földön vete ágyat.
A két menyasszony
S aztán egész éjjel dörgött és fütyült a járókelő gép. Vörös tűzszemei messzire belátszottak a vak éjszakában, kéménye bömbölve okádta a szikrával elegy fekete füstöt. Néhol az út közepén elmaradt. A forró gőz megfagyott csöveiben, a tűz kialudt a rettentő hidegtől, s az útban tüzet raktak alá, hogy ismét felolvasszák. Két-három segélymozdony alig bírta aztán állomásra bevontatni.
Túl Szolnokon pedig a tovább menekvők szekerei futottak hosszú, szakadatlan sorban.
Szép Mikhál
Rossz, csikorgó járművek a göröngyös felfagyott úton, megrakva málhákkal, betakargatott nőkkel, gyermekekkel és férfiakkal, kiknek bajuszán, szakállán jégcsapokat vert a deres zúzmara. Majd egész karavánok, gyalog, szegényes ruhában, megapadt tarisznyával fegyverműhelyek és felszerelések személyzete.
Ismét nagy, nehéz vasgépek rozzant szekerekre rakva, miknek tetején pokrócokba burkolt férfiak, asszonyok gubbaszkodtak. Egy-egy fekete hintó, mely az előtte menő szekerek végtelen sorát nem bírva kikerülni, kénytelen volt lépést baktatni a többi nyikorgó szekerek nyomában.
Így volt az esztendő utósó napján. Az új év első napja csak folytatása e szomorú képnek. A gőzgépek újra jártak egész éjt, egész naphosszant, hordva bús, elfásult képű népet, málhákat, szekereket, nagy nehézágyúkat.
A tegnap jöttek siettek odább, az újan mi két menyasszony jártak házról házra, szállást és meleget keresve. Csak néhány várakozó nézte a szüntelen jövő szekereket, keresve és nem találva és újra várva kedvesét, barátját, urát vagy málháit.
Kiemelt értékelések
Túl, a Mi két menyasszony másik partján pedig szakadatlanul mentek tova a menekvők szekerei, itt-ott egy-egy gyékénnyel fedett kocsi, hol férje után futó édesanya vitte ágy közé pólált gyermekeit, a többi nagyrészint fedetlen; a szél fútt, hordta a havat a menekvő arcába. A hideg majd megvette szegényeket.
Mi két menyasszony, kedvetlen, mi két menyasszony arcok mentek tova reggeltől estig és estétől reggelig, bele a vendégszeretetlen pusztaságba, hol napi járóföldre van egy helység a másiktól, s hol a mi két menyasszony vendégfogadókból, jöttüknek hírére, eleve megszökött minden korcsmáros.
És ez így tartott az esztendő második napján, így tartott a harmadikon, negyediken, ötödiken.
